Röviden egy teljesen új önmagamat, és új barátot, ismerősöket. Igen, aki komolyan gondolja, hogy az MLM-böl fog megélni, annak személyiség fejlődésen kell keresztül mennie. Erről egy nagyon sikeres MLM vezető története jut az eszembe. Az illető mesélte, hogy amikor először beszélt a szponzorával, ő azt mondta neki, hogy jobb embernek kell lennie. Mire Ő!
Viccelsz, ettől, nem tudok az lehetetlen
Pedig dehogynem. Sok könyv elolvasása és tréningeken való részvétel után, bizony Én is másként nézek az emberekre, másként viszonyulok hozzájuk, mint azelőtt. Gondolom, ezzel többen vagytok így. Szóval Nekem nagyon tetszik ez a változás.
És az új barátok, hát igen ez a világ egyik legcsodálatosabb dolga, amikor az embernek barátai vannak. BARÁTAI. Én a barátságot nagyon komolyan veszem. Ezért sokszor számomra visszataszító, amikor a közösségi oldalakról kapom a mailt, hogy XY barátnak jelölt. Ettől a hideg is kiráz. Ismerősnek, az úgy OK, de barát, ennek a szónak nagyon komoly jelentése van, legalábbis az én szótáramban.
Amikor az ember a fejlődés útjára lép, akkor bizony a régi barátok lemorzsolódnak. Az MLM-eseknél ez elég megszokott dolog. Ugyanis, ha a régi kapcsolatokat megtartjuk, véleményem szerint azok visszahúznak és eltérítenek bennünket. A másik általános dolog pedig az, hogy amikor a barátainknak szeretnénk megmutatni az üzleti lehetőséget, bizony nálam is volt rá példa, hogy elküldött a francba és a barátság is megszakadt.
Jelzem nem estem ez miatt kétségbe. Új barátom és sok új ismerősöm van, akikkel azért kerültem kapcsolatba, mert MLM-el foglalkozom és az Interneten is jelen vagyok. Bár ez utóbbi még gyerekcipőben jár, de szépen haladok. Egy barátot írtam, ami nem véletlen. Tudom, hogy az új ismerőseim közül is lesz több barátom, de amint említettem, Nálam ez nagyon komoly kapcsolatot jelent, ami egy-két hét alatt nem alakul ki, de idővel igen.
Szeretném a barátomat név szerint is megemlíteni és ezúton köszönetet mondani Neki, azért, amit Értem tett és adott Nekem.
KÖSZÖNÖM, POLONKAI GABRIELLA.
Neked mit adott az MLM? Írd le!

Ildiko
Írta
Címkék:


[...] Ildikónak ez eszébe jutott és a „mit adott nekem az MLM” című blogbejegyzésében arról ír, hogy milyen remek dolog az, hogy a multi level [...]
Kedves Ildikó!
Válaszoltam neked egy blogbejegyzésben:
MLM és barátság
Általában könnyen írok hozzászólást, de most megfogtál, Ildikó. Nem könnyű ilyen bejegyzés után megszólalni. Meg lettem szólítva névszerint.
Mondhatnám azt, hogy igen, én vagyok az a bizonyos Gabriella, aki színt hozott az Ildikó életébe, és hát azért nem volt eddig barátnője, mert rám várt.
Viccet félretéve: nekem is nagyon jókor jött ez a barátság. Iszonyú jó érzés, amikor érzed, hogy megismerkedsz valakivel, és olyan, mintha ezer éve ismernétek egymást, a másikat már félszavakból is érted.
És jókor jött más szempontból is.
Bizony, tudomásul kell venni, hogy a barátságok nem mindig örökre kötődnek. A szó, hogy barátság, idővel átértékelődik. Az idő múlik, és már nem azt várod egy barátságtól, mint régen. Ha te változtál, a barátod nem, akkor elkerülhetetlen a törés. És tudjuk, hogy ez az élet rendje, mégis nagyon fájdalmas.
Egyszercsak észreveszed, hogy már nem egy hullámhosszon vagytok, és nincs miről beszélni.
De az élet mindig gondoskodik rólad. Olyan barátot küld neked, amilyenre szükséged van.
Hát ez vagy Te, nekem, Ildikó.