Ezt a kaput én 2007 decemberében csuktam be nem sokkal karácsony előtt. 18 éves vendéglátós múltamat, ebből 13 éves hagyományos vállalkozói múltamat zártam el örökre. Jó és sikeres voltam a szakmában, eddig. Aztán éreztem, hogy váltanom kell, nem ezért vagyok itt ezen a Föld nevű bolygón.
Sokan félnek a változástól és nem mernek lépni. Hát én mertem, és ezt a döntésemet alig pár perc alatt hoztam meg. Nem tudtam még mi lesz utána, nem tudtam, hogy miből fogunk élni. Egy valamit éreztem, megfulladok, ha továbbra is ezt kell csinálnom. A fényt sem láttam az alagút végén, de tudtam, hogy képes leszek rendbe hozni az életemet és az anyagi helyzetemet.
Mindig ez lebegett a szemem előtt. Keserves két év következett. Még az ellenségemnek sem kívánom, de komolyan. Mindenünket pénzé tettük, hogy meg tudjunk élni. Közben azért sokat tanultam és képeztem magam, mind az MLM, mind a számítástechnika terén, valamint nagyon sok személyiségfejlesztő könyvet olvastam el, melyeknek gyümölcsét most élvezem.
Az emberek legnagyobb része marad, nem megy előre. Sokan félnek a változástól, félnek az újtól inkább maradnak a megszokott életüknél, de folyamatosan panaszkodnak, mindig mást okolnak a szerencsétlen sorsukért. Nem merik felvállalni a felelősséget az életükért. Lusták arra, hogy újat tanuljanak. Van egy rossz hírem: ahhoz, hogy sikeresebb legyél, ahhoz, hogy több pénzt keressél képezned kell magad.
Ha ezt nem vagy képes megtenni, akkor az életed nem fog jobb utakra terelődni. Ha mindig a kifogásokat keresed, és a problémákat nem kihívásként kezeled, akkor nem lesz jobb az életed. Amint megértettem azt, hogy én vagyok a felelős a saját életemért, én vagyok a hibás azért, ha valami nem úgy történik ahogy szeretném, az életem hatalmas fordulatot vett, természetesen jó irányba.
Bízom benne, hogy hamarosan Te is így fogsz gondolkodni. Az emberek keresik a lehetőséget arra, hogy jobban éljenek, de amikor ezért már több mindent tenni is kell, és el kell némi kudarcot is viselni, leállnak, abbahagyják azt, amitől a megmentést várták. Nincs kitartásuk. Márpedig anélkül nem megy a jobb élet elérése. Sokan időhiányra panaszkodnak. Nincs idejük olvasni. Hát, nem kell annyit TV-t nézni, napi 30 perc olvasással már nagyon sokat tudnának tenni magukért. Csak 30 perc.












